2010. május 30., vasárnap

Túrótorta morzsapaplan alatt

A receptjeim között kutakodtam, mikor a kezembe akadt az alábbi túrós finomság. Még valamelyik újságból téptem ki ezer éve, de eddig még nem csináltam meg. Viszont most két héten belül, kétszer is elkészült. Érdemes kipróbálni, nagyon finom. Ropogós réteg között krémes töltelék.


Hozzávalók:
Tészta: 35 dkg liszt, 10 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, csipetnyi só, 15 dkg margarin
Töltelék: 13 dkg margarin,15 dkg cukor, 1 cs vaníliás cukor, 4 db tojás, 50 dkg túró, 25 dkg mascarpone, 9 dkg búzadara, kb. 15 dkg lekvár (áfonyát használtam)
A tészta hozzávalóit morzsalékosra gyúrjuk, és hűtjük.
A töltelékhez a margarint a cukorral, a vaníliás cukorral krémesre keverjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat, majd belekeverjük a túrót, a mascarponét és a búzadarát.
Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kikenünk margarinnal, és megszórjuk cukorral.
A tésztamorzsa felét a formába nyomkodjuk, úgy, hogy egy kicsit az oldalára is rányomkodunk. A tortalapot megkenjük a lekvárral, ráöntjük a tölteléket és elsimítjuk. A tetejét megszórjuk a maradék tésztamorzsával.
190 fokra előmelegített sütőben kb. 60 percig sütjük. Szükség esetén (kb. 40 perc sütési idő után) letakarhatjuk.

7 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Nagy királyság!

Ránézésre imádom :-))

Puszedli írta...

Nagyon szeretem a képeidet! Olyan letisztultak és mégis életszerűek. A receptet pedig gyorsan mentettem. :)

MÁK írta...

Szeretem a túrótortát, ez pedig egy nagyon jó változatnak tűnik! :o)

Csibe írta...

Viki, adhatok egy szeletet? :)

Puszedli, örülök, hogy tetszik! Majd mesélj hogy ízlett :)

MÁK, igazán nagyon finom!

szepyke írta...

Yes! Imádom a túróóóóóóóóót! Lehet rajta morzsa, meg túró is!:)))))

Csibe írta...

Szepyke, akkor érdemes lenne kipróbálnod, biztosan bejönne :)

Hermann Ildikó írta...

Tegnap megsütöttem, isteni, az egész család imádja! A következő a málnás sajttortád lesz, remélem kapok még málnát!?